A matematikusként, csillagászként és filozófusként ismert Hüpatia munkásságának, műveinek nagy hatása és legendás híre volt az antik világban. Kr.u. 355-ben született Athénban, a matematikus Theón lányaként. Apja volt első oktatója. Miután Athénban filozófiát tanult, azt követően Alexandriában 383-ban a platonikus iskola tanára lett: tanítani kezdett: nem csak a Muszeionban tartott előadásokat és felolvasásokat, hanem saját otthonában is. Különösen az újplatóni és az arisztotelészi filozófiával foglalkozott mélyebben; összhangba kívánta hozni e két filozófiai rendszert. Platón és Arisztotelész tanait – mondhatni – vegyes hallgatóságnak hirdette, hiszen közönsége soraiban egyaránt megtalálhatóak voltak keresztények és pogányok is. Ezt követően 400-tól a híres alexandriai könyvtár vezetője is. Kiemelkedő tudását bizonyítja, hogy magyarázatokat írt Diophantosz Aritmetikájához, Apollóniosz Konikájához és Klaudiosz Ptolemaiosz műveihez.Bölcsességével nagy hatással volt környezetére, a tudását a legmagasabb körökben is méltányolták, olyannyira, hogy messzi vidékekről is látogatták iskoláját. Hüpatia részt vett a férfiak gyűlésein, hozzászólásainak színvonalas tartalma itt is nagy tiszteletnek örvendett. Megismerkedett a keresztény vallással, de hű maradt a hellenizmushoz. Szünesziosz püspök „anyám, nővérem és tisztelt tanítóm” -nak szólította, és még a római prefektus, Oresztész is nagy tisztelője és barátja is volt egyben. Hüpatia jó kapcsolatokat tartott fenn a politikusokkal. Az ókor-kutató ma is úgy tartja, hogy tudásával és értelmével messze túlszárnyalta apját és saját korának filozófusait. Tudományos eszközöket tökéletesített, matematikai könyveket írt, és hatékonyabb módszert fejlesztett ki a maradékos osztás elvégzésére. Sajnos, műveiből egy sem maradt fenn, de egyesek úgy tartják, hogy ő találta fel az asztrolábium nevű csillagászati eszközt. Az asztrolábium egy úgynevezett csillagóra, mely bizonyos csillagászati számítások gyors elvégzését teszi lehetővé. Ezt az okos kis eszközt a legtöbbször arra használták, hogy a nappal vagy az éjszaka folyamán meg tudják határozni az időt, valamint az olyan égi események időpontját, mint amilyen a napfelkelte vagy a napnyugta, és a segítségével bármilyen égi pozíciót könnyen tudtak kezelni. Egyes történészek szerint a hidrométert ő találta fel, de erre kevés a bizonyíték. Műveiről tanítványai írásaiból van tudomása az utókornak. Figyelemre méltó volt az a páratlan környezet is, amelyet Hüpatia teremtett maga köré,az adott politikai és vallási zűrzavarban. Ebben az időben a Római Birodalom I.Theodosius által bevezetett államvallása a kereszténység lett, tehát a politikai légkör nem kedvezett a pogányoknak. 391-ben Theophilosz alexandriai pátriárka leromboltatta az összes pogány templomot, és valószínűsíthető, hogy az Alexandriai könyvtárban is megvizsgáltatta a könyveket azokat kiválasztandó, amelyek a keresztény tanokkal nem egyeznek. Hüpatiához írt levelében arról panaszkodott tanítványa és csodálója, Szünesziosz (későbbi püspök), hogy a keresztények túlbuzgóságukban beperelték, mert tiltott könyveket tartott otthoni könyvtárában. Alexandriában a helyi püspök, Kürillosz egyre nagyobb politikai hatalomhoz jutott, és megparancsolta a fanatikus, harcos keresztényeknek, hogy rombolják le a pogány szentélyeket, és üldözzék a zsidó lakosságot..Emiatt összetűzésbe került a helyi prefektussal, Oresztésszel. Oresztész tanácsot kért a bölcs és pártatlan Hüpatiától, aki azt javasolta, hogy tisztességesen, higgadtan járjon el. De mikor Kürillosz szerzetesei lázadást szítottak, melynek során csúnyán megsebesítették Oresztészt, ő kínhalálra ítélte vezérüket. Ilyen előzmények után érthető, hogy 415-ben a felizgatott tömeg követelte a pogány Hüpatia megbüntetését, aki varázslataival még a prefektusokat és a népet is maga mellé állította Kürillosz és hívei Hüpatiát boszorkánysággal és tömegek hipnotizálásával vádolták. 415 márciusában a keresztény fanatikusok megtámadták Hüpatiát, amikor a városban járt, és kegyetlenül kivégezték: a Cesariumnak nevezett templomba vitték, ruháit letépték, testét összevagdosták kagylókkal és kövekkel, testrészeit szétszórták a városban. Más források szerint vadállatokkal tépették szét; Szókratész szerint maradványait elégették, a későbbi források is ezt a leírást veszik alapul. Azt állítja, hogy Hüpatia politikai irigységnek lett az áldozata A halálát követően műveit elégették, és egy levelén kívül semmi sem maradt az utókorra. Megvesztegetéssel érték el, hogy Hüpatia gyilkosait ne helyezzék vád alá. Kürillosz karrierje a katolikus egyházon belül annyira magasra ívelt, hogy még szentté is avatták. Akad történész, aki Hüpatia halálával köti össze Alexandria mint szellemi központ hanyatlását. Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Alexandriai_Hüpatia
Sophie Germain egy selyemkereskereskedő lányaként született (Ambroise-Francois Germains), aki nőként kiszabadult a XVIII. századi francia társadalom szorításából, és nagy számelmésszé vált. A hölgy érdeklődése a tudományok és matematika iránt akkor ébredt, mikor egy alkalommal apja könyvtárában rábukkant A matematika történetére. Az Arkhimédészről és felfedezéseiről szóló fejezetek ragadták meg. Állítólag az Archimédesz haláláról szóló legenda keltette fel nagyon az érdeklődését, mely szerint Szirakuza megtámadásakor az idős tudós annyira elmerülten tanulmányozta homokba rajzolt ábráit, hogy ügyet sem vetett az őt kérdező római katonára, mire az dárdájával megölte.Sophie-t elkápráztatta ez a történet– valakit egy geometriai probléma képes annyira lekötni, hogy nem törődik az őt fenyegető veszéllyel–, hogy ettől fogva a geometriát gondolta a legcsodálatosabb dolognak a világon. Így kezdett bele először a latin és görög nyelv, majd a matematika tanulmányozásába a saját könyvtárukban található könyvekből. Önmagát képezve. sajátította el a számelmélet, a differenciál- és integrálszámítás alapjait; hamarosan nappalból éjjelbe, éjjelből nappalba nyúlóan tanult: Euler és Newton munkáit tanulmányozta Szülei kezdetben– a kor társadalmi elvárásai értelmében– ellenezték a nem éppen nőnek való téma iránti érdeklődését, de végül kénytelenek voltak beletörődni lányuk döntésébe.Mivel Sophie Germain soha nem ment férjhez, és nem kapott fizetéssel járó professzori állást vagy egyéb juttatást sem, tanulmányai elvégzésében anyagilag mindvégig apja támogatta. 1794-ben megnyílt a Műszaki Egyetem – École Polytechnique–, s Sophie egy kimaradt férfihallgató, Le Blanc álnéven be is jelentkezett egy levelezős évfolyamra. Lagrange professzor előadásaihoz írt megjegyzései azonban annyira megtetszettek a tanárnak, hogy bekérette,s így rájött a kegyes csalásra. De Lagrange örült a fiatal nőnek, mentora és tanára lett.Így lehetősége lett, hogy a matematika még megoldatlan problémáival foglalkozzék.Tudomást szerzett a nagy Fermat-sejtésről, amellyel hosszú évekig dolgozott.( Fermat állítása szerint nincs olyan pozitív x, y, z egész, amelyre teljesülne, hogy xn+yn=zn, ahol n 2-nél nagyobb egész szám). Mivel előtte Euler publikálta az n=3 eset bizonyítását, de több mint 70 éve, a tudósnő egy teljesen új módszert dolgozott ki erre a tételre, amely 1825-ben aratta első nagy sikerét, hiszen nem egy, hanem több esettel is foglalkozott egyszerre: bizonyos tulajdonságú prímek csoportját kezdte vizsgálni( olyan n=p-1 esetekkel foglalkozott, ahol p=8k+7 alakú prímszám).Eredményeiről, 1804-ben, levélben, régi álnevén számolt be Karl Friedrich Gaussnak, a ,,matematika fejedelmének''. A nő levele akkora hatással volt a tudósra, hogy félretette a sejtéssel szembeni felemás érzéseit. Gauss soha nem tudta volna meg, hogy barátja álarca mögött egy nő áll, hogyha a kisasszony nem kezeskedik a védelmében, mikor Napóleon császár 1806-ban benyomult Poroszországba és sorra elfoglalta a német városokat, levelet küldött egy tábornok barátjának, hogy legyen gondja Gaussra. Így hát fel kellett fednie kilétét. Germain munkája újra előtérbe hozta a nagy Fermat-sejtéssel kapcsolatos kutatásokat: többek között ő módszerére támaszkodott Gustav Lejeune Dirichlet, majd Adrien Marie Legendre ,akik egymástól függetlenül bizonyították, hogy n=5-re nincs megoldás. Szintén Germain módszerét fejlesztette tovább Gabriel Lamé és bizonyította n=7-re az állítást. A filozófiát sem hanyagolta el, több tanulmányt írt, amelyek azonban csak halála után jelentek meg. Germain akkor hagyott fel számelméleti kutatásaival, amikor f1808-ban Ernst F. F. Chladni, német fizikus Párizsban bemutatta a rezgő lemezekkel végzett kísérleteit és az ú.n. Chladni-féle porábrákat, ezután a matematika alkalmazásával foglalkozik. A Francia Tudományos Akadémia pályázatot írt ki a rugalmas felületek rezgéseinek matematikai leírására, s miután átolvasta, értelmezte Lagrange Analitikus Mechanikáját, az analízis és a variációszámítás elméletét, valamint Chladni munkáit, 1811-ben véglegesítette a rezgések elméletére vonatkozóan az első pályamunkáját, de ez még nem felelt meg minden szempontból a követelményeknek. Majd Lagrange bírálatai és ösztönzése alapján még kétszer próbálkozott, és végül A rugalmas lemezek rezgésének elméletéről írt tanulmányával 1816-ban elnyerte a Francia Tudományos Akadémia első díját, mely egy 1 kg-os aranyérmet.Gauss közbenjárására a Göttingeni Egyetem tiszteletbeli doktori címet adományozott Sophie Germainnak tudományos munkáinak elismeréséül, amit azonban már nem vehetett át: 1831. június 27-én mellrákban meghalt. Felhasznált irodalom: Kovács Judit: Nők a matematikában. Budapest, 2017. Jack Holland: Nőgyűlölet. A világ legrégebbi eléőítélete. Ford. Vallasek Júlia. Csíkszereda: Bookart, 2011Simon Singh: A nagy Fermat sejtés. Budapest, Park Könyvkiadó,1999..
Az atomfizikus, magkutató osztrák hölgy 1878. nov. 7-én született Bécsben. Mivel ebben az időben még a lányok nem járhattak, csak polgári iskolába, szülővárosában ide íratják be. Neki mégis sikerült franciatanári vizsgát tennie, majd 22 évesen meg tudja szerezni a gimnáziumi végzettséget, a nyolc évfolyamot mindössze két év alatt elvégezve. A nők és férfiak közötti esélyegyenlőtlenséget jól jelzi a tény, hogy ő a második nő, aki doktorál a Bécsi Egyetemen 1906-ban. Egy évvel később Berlinbe megy továbbképzésre, ahol megismeri Otto Hahnt, akivel 30 évig együtt dolgoznak. 1907-től két évig társa laboratóriumában vendégeskedik, mivel Poroszországban 1909-ig a nők nem járhattak be az egyetemekre. Mikor az első világháború kirobban, Lise a keleti fronton gyógyít röntgennel, fe orvosi szaktudását használják. 1918-ban a Vilmos Császár Társaság fizikai radioaktivitás részlegének vezetője, nyolc évvel később Berlinben magfizika professzor lesz. A második világháború kezdetekor zsidó származása miatt Svédországba menekül, de nem adja fel a tudományos munkát, hanem tovább dolgozik közepes körülmények mellett, és így lesz 1939 élete legnagyobb felfedezésének éve: elméleti magyarázatot ad a Hahn által felfedezett maghasadásra, és kiszámolja az ebben rejlő energiát. Bár számításával megalapozza az atomfegyverek és az atomenergia használatát, meggyőződéses pacifistaként az atombomba építésében nem vesz részt, pedig Amerikából többször is hívják. Nem kap Nobel-díjat, viszont munkáját az egész világon elismerik. Cambridgeben hal meg, 1968-ban, 89 évesen, társával, Otto Hahnnal egy évben. Forrás :Hargittai Magdolna: Nők a tudományban határok nélkül.Budapest, akadémiai Kiadó,2015.
Iréne Joliot- Curie fedezte fel a mesterséges radioaktivitást továbbvive az édesanyja, Marie Curie kutatásait. Ők voltak az egyetlen Nobel- díjas anya- lánya páros.A 20. század volt a tudományos, egészségügyi, illetve technikai fejlődés, de ugyanakkor a háborúk és a népirtások százada is. Irene Curie felfedezése a radioaktivitás kapcsán nagyban befolyásolta a II. világháború végkimenetelét. Az első világháború idején tábori röntgenező nővérként dolgozott, majd a Radiológiai Intézetben először önkéntesként, majd asszisztensként segítkezett édesanyjának. Később még tanított is ott, majd 1934–ben férjével fedezte fel a mesterséges radioaktivitást, amely élete főműve lett, és 1935– ben Nobel-díjjal is jutalmazták őt ezért. 1946 – ban a Radiológiai Intézet igazgatója lett. Tagja volt a Francia Nők Egyesületének. Ellenezte, hogy a kutatásait háborúban is használják.2001 óta elneveztek egy díjat is róla, amelye(eke)t az év legeredményesebb tudós nőinek adnak. Forrás :Hargittai Magdolna: Nők a tudományban határok nélkül.Budapest, akadémiai Kiadó,2015.
Barbara McClintock a 20. század legnagyobb női genetikusa; az amerikaiak egyik tudós büszkesége. A XX. század az egészségügyi, szociális, tudományos és technikai fejlődés korszaka, ugyanakkor számos háborúé is. A genetika tudományát tekintve ennek a századnak elnyomó részében a géneket stabil entitásoknak tekintették, amelyek lineáris mintázatba rendeződtek a kromoszómákon, akárcsak gyöngyök egy húron. Az 1940-es évek végén viszont Barbara McClintock ezt megkérdőjelezte, és így felfedezte, hogy egyes gének képesek a helyváltoztatásra. Barbara McClintock 1902. június 16.-án született Hartford Connecticut-ben.. Annak ellenére, hogy édésanyja ellenezte egyetemi továbbtanulását, édesapja közbenjárása segítségével, tanulmányait a híres Cornell egyetemen végezhette el, ahol később, 1927-ben szerezte meg doktori címét. Különböző intézményeknél dolgozott, tanulmányozta a genetikát, végül pedig 1940-ben a Cold Spring Harbor-i Laboratóriumban állapodott meg. Genetikai vizsgálatainak tárgya a kukorica volt. Legfontosabb felfedezése a transzpozonok feltalálása, amelyért 1983-ban fiziológiai Nobel-díjban részesült Ő fedezte fel a transzpozonkat, avagy az úgynevezett ugráló géneket, amelyek olyan gének, amelyek képesek a kukorica DNS-ének egyik helyéről átkerülni egy másikra, és ez a változás együtt jár a kromoszóma mutációjával, változásával. Barbara felfedezései egyesek szerint ,,annyira megelőzték a korukat, hogy már-már eretneknek számítottak’’. Ugyan hosszú időbe telt, míg komolyan vették és elismerték őket, de negyven évvel a felfedezései után Nobel-díjjal jutalmazták. 81 évesen, vagyis 1983-ban lett az első nő, aki önálló élettani és orvosi Nobel-díjat kapott a genetikai transzpozíció felfedezéséért. A koncepció segítségével elmagyarázta, hogy a gének hogyan okozhatnak bizonyos fizikai jellemzők be- vagy kikapcsolását. Ugyanakkor felfedezései a géntechnológiától a rákkutatásig mindenre hatással voltak. Barbara McClintock 90 évesen, 1992. szeptember 2– án hunyt Felhasznált források: https://www.nobelprize.org/prizes/medicine/1983/mcclintock/facts/ https://www.britannica.com/biography/Barbara-McClintock https://www.pnas.org/content/109/50/20198
Rita Levi-Montalcini olasz orvos, neurológus, sejtbiológus, egyetemi tanár volt. 1986-ban Stanley Cohen amerikai neurológussal megosztva kapta az 1986-os fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat a növekedési faktorok felfedezéséért. Élete Torinói zsidó családban született. Apja, Adamo Levi villamosmérnök, egyben matematikus volt, anyja, Adele Montalcini festő . Mindketten olyan zsidó családokból származtak, amelyek gyökerei a Római Birodalomig nyúltak vissza. A viktoriánus korszakban a férfiakat a család fejének tekintették, míg a nők általában az otthoni szerepekre korlátozódtak. Adamo határozottan ellenezte, hogy lányai egyetemre járjanak, mivel ez megzavarná elsődleges feleség- és anyaszerepüket. 20 évesen Levi-Montalcini úgy döntött, hogy más életet szeretne, mint amilyet az apja elképzelt számára; konkrétan orvosi egyetemre akart menni, és orvosnak tanulni. A tökéletlenség dicséretében című,1988-as önéletrajzában kifejtette: „Gyermekkoromban és serdülőkoromban a nő alárendelt szerepét a férfiak által irányított társadalomban szerzett tapasztalataim meggyőztek arról, hogy nem vagyok kivágva arra, hogy feleség legyek.” Nővére hatására eleinte írói pályára készült, később azonban, édesapja ellenkezése ellenére 1930-ban beiratkozott a torinói orvosi egyetemre. Motivációja a család egy közeli barátjának rák általi halála volt. Levi-Montalcini 1936-ban summa cum laude diplomát szerzett a Torinói Orvostudományi Egyetemen, és hároméves ösztöndíjas tanulmányba kezdett neurológiából és pszichiátriából, miközben folytatta az idegsejtek fejlődésével kapcsolatos kutatásait. Ezt követően a hisztológusprofesszor, Giuseppe Levi asszisztenseként kezdett el dolgozni, de akadémiai karrierjét gyorsan elvágta a tíz olasz tudós által kiadott törvény, amely meggátolta a „nem-áriák” továbbtanulását, szakmai érvényesülését. 1939-ben meghozta azt a nehéz döntést, hogy befejezi munkáját a torinói egyetemen, mert nem akarta veszélybe sodorni kollégáit egy zsidó tudóssal való kapcsolatuk miatt. Rövid ideig Brüsszelben kutatott, de Belgium német lerohanása után visszatért Torinóba. Orvosi pályafutását megszakította a háború. A második világháború ideje alatt egy kis laboratóriumot telepített a hálószobájába, ahol a csirkeembriók idegrost-növekedését tanulmányozta. Itt asszisztense egykori főnöke, Giuseppe Levi lett. Az ihletett kísérletező számos kritikai megfigyelést tett ez idő alatt, amelyek megalapozták későbbi Nobel-díjas kísérleteit. Kitartásának és éleslátásának tanúságaként zseniális eredményt ért el a fejlődési neurobiológiában. 1941-ben, Torino bombázásakor a család a piemonti vidékre menekült, ahol folytatta kutatásait. 1943-ban családja a betörő német hadsereg elől Firenzébe menekült. Amikor az angol-amerikai csapatok kiűzték a németeket Firenzéből, a hadifogolytábor orvosa lett. 1947 tavaszán elfogadta a Saint Louis-i Washington Egyetem meghívását, ahol Victor Hamburger professzor vezetése alatt dolgozott. 1956-ban docensi, 1958-ban professzori megbízást kapott.Időközben az olasz állampolgársága mellett megszerezte az amerikait is. Ezt követően nyugdíjba vonult, és kutatóprofesszorként dolgozott. 2001. augusztus 1-jén, kilencvenkét évesen, Carlo Azeglio Ciampi olasz köztársasági elnök kinevezte az olasz Szentáus örökös tagjának: ez Olaszország egyik legnagyobb elismerésének számít. Magas életkora ellenére aktívan részt vett az olasz közéletben, többször felszólalt a Szenátus ülésein. 2012. december 30-án, 103 évesen, hunyt el. Források:http://beckerexhibits.wustl.edu/women/levi.htm https://www.nobelprize.org/prizes/medicine/1986/levi-montalcini/biographical/ https://m.hvg.hu/vilag.erdekesseg/20121230_Meghalt_Rita_LeviMontalcini_Nobeldijas
Nem tartozik a hagyományos értelemben vett tudósok közé, hiszen amellett, hogy a katonai technológiákban és a modern híradás-technikában maradandót hozott létre, színészként is számos filmben szerepelt. 1914-ben született Bécsben, Hedwig Kiesler néven. Abbahagyta tanulmányait, hogy színésznőnek álljon. Bár nem fejezte be az iskolát, megmaradt a tudomány iránti szenvedélyes érdeklődése, szívesen barkácsolgatott a lakókocsijában. Amikor 1938-ban a németek hadat üzentek, majd elfoglalták Ausztriát, ő férjét elhagyva előbb Angliába, végül az Amerikai Egyesült Államokba utazott, ahol Hedy Lamarr– ra változtatta a nevét Lamarr zsidó születésű volt, így a második világháború alatt bűntudata volt, hogy a többi zsidó szenved, míg ő luxusban él. Ezért úgy döntött, hogy az eszét a háborús erőfeszítések szolgálatába állítja. A tévé híradásaiból megtudta, hogy a szövetségesek igen sok torpedót veszítenek, hiszen a rádióvezérlésű torpedókat könnyen felfedezték az ellenség tengeralattjárói, mivel a jeleket egy frekvencián sugározták. A fegyverek iránti érdeklődését, működésük, használatuk ismeretét még otthonról hozta magával 1942-ben szomszédjával, George Antheil avantgárd zongorista-zeneszerzővel torpedó rádió-távvezérlésére szolgáló adóberendezést hoztak létre. A dolog különlegessége, hogy a találmány véletlenszerűen, nem hosszas kutatómunka nyomán keletkezett: George Antheil egy 16 darab mechanikus (lyukszalagos) zongorára írt művet akart szinkronizálni. Lamarr ugyanezen módszerrel oldotta meg a gyors rádiófrekvencia váltások koordinálását az adónál és vevőnél. Mivel a zongorán 88 billentyű van, a torpedóvezérlő találmány megvalósításában is 88 frekvenciát használtak, bár matematikailag több megoldás is lehetséges lett volna. A jelet így csak azok tudták elfogni, akik ismerték a kiválasztott frekvenciakombinációt Vitathatatlanul a legismertebb találmánya a ,,frekvenciaugrás’’, amelyet éppen erre a problémára fejlesztett ki Hedy Lamarr és Georg Antheil-jel közösen. Más, kisebb találmányai is voltak: többek között egy továbbfejlesztett közlekedési lámpa, egy szénsavtabletta. Később Howard Hughes repülőgép mágnással járt és segített neki, egy később az amerikai légierőnek eladott versenyrepülőgép kifejlesztésében. Visszatérve a ,,frekvenciaugrás’’hoz, megállapíthatjuk, hogy jelentősége túlmutat önmagán: ez a találmány képezte később a szórt spektrumú technológia alapját, amelyet a Bluetooth-, a wifi- és a GPS kommunikációban az interfencia megelőzésére használnak. Erre a titkos kommunikációs eszközre szabadalmat kaptak, de a haditengerészet elutasította őket, és amikor Lamarr a Feltalálók Nemzeti Tanácsának ajánlotta fel, azt mondták neki, hogy inkább a szépségével segítse a háborút. Miután a Feltalálók Nemzeti Csarnoka elutasította, Lamarr azzal segítette a háborús erőfeszítéseket, hogy a hadikötvények szóvivője lett, és egyetlen este 7 millió dollárt kalapozott össze. Az 1950-es években végül a katonaság is átvette a frekvenciaugrás ötletét, de mivel a szabadalma lejárt Lamarr nem kapott érte fizetséget. Az eljárás később döntő szerepet játszott a vezeték nélküli kommunikáció fejlesztésében, a Bluetooth és wifi technológiát, amelyet nap mint nap használunk, de Lamarr még mindig nem kapott érte elismerést. Csak élete utolsó éveiben részesült elismerésben úttörő találmányáért, és halála után bekerült a Feltalálók Nemzeti Dicsőségcsarnokába. A plasztikai sebészet úttörője volt, idősebb korában Lamarr új ötleteket adott a sebészeinek arra, hogyan vágják és redőzzék a bőrét a hegek jobb elrejtésére. Módszerei széles körben elterjedtek a plasztikai sebészetben. 1997-ben Lamarr lett az első nő a történelemben, aki megkapta a Találmányi Konvenció nagy becsben tartott BULBIE Gnass Spirit of Achievement díját, amelyet a ,,feltalálók Oscar-díjaként’’ emlegetnek. Élete vége felé Lamarr erősen visszahúzódóvá vált, és csak ritkán mozdult ki az otthonából. Ehelyett naponta akár hét órát is eltöltött azzal, hogy másokkal telefonált. Lamarr január 19-én, 85 éves korában, szívbetegségben halt meg Floridában, az Egyesült Államokban. Forrásanyag: Molnár Csaba: Hedy Lamarr rendhagyó karriertörténete, Budapest, 2011. In: Magyar Nemzet Hedy Lamarr: Racy actor and technology pioneer In: BBC Culture,2015 Forrás :Hargittai Magdolna: Nők a tudományban határok nélkül.Budapest, akadémiai Kiadó,2015.
Rosalind Franklin angol tudósnő, aki hozzájárult a DNS, a ribonukleinsav, a vírusok, a kőszén és a grafit molekuláris finomszerkezetének megértéséhez. Családi élete 1920 júliusában angol-zsidó származású családban született az angliai Notting Hillben, Londonban. Nem volt idegen a tudományos kutatás a családban, mert például anyai ágon dédapja, Jacob Waley első helyezést ért el egy matematika megmérettetésen a University College Londonban, majd a londoni egyetem matematikaprofesszora lett. Tanulmányai Érdeklődése már gyerekkorában az iskolás évei alatt a tudományok felé fordult, ennélfogva korán megfogalmazta magában, hogy természettudós szeretne lenni. Tanulmányait több iskolában is végezte, ahol kitűnt a természettudományokban. A későbbiekben – bár apja ellenezte a főiskolai tanulást –, 1938-ban beiratkozott a Cambridge-i Egyetem Newnham College-ba, ahol három évvel később kémia szakon kitüntetésben részesült tudásáért, illetve engedélyt kapott, hogy fizikai és kémiai kutatásokat végezzen az egyetemen. 1942 és 1946 között kutatási asszisztensként dolgozott, a szén fizikai felépítéséről, porozitásáról tanult. Munkásságának fontos része a DNS tanulmányozása. 1946 őszén Párizsba költözött, ahol Jaques Mering krisztallográfus munkatársa által megismerte a röntgendiffrakciót - a röntgensugarak kristályokon áthaladva diffrakciót szenvednek. Ez a lépése nélkülözhetetlenül kamatoztatta a DNS szerkezetének megértését.Miután visszatért Londonba, 1952-ben a King’s College-ban egy Raymond Gossling nevű tanítványával röntgensugarak segítségével fényképeket készítettek a DNS-ről. Ekkor készült a híres 51-es fotó, amelyet 1953 márciusában tették közzé. Felfedezték, hogy a DNS-nek két formája létezik, egy száraz "A" és egy nedves "B" forma. A fotó alapján fény derült annak kettős hélix szerkezetére, amit a köznyelv kettős spirálnak hív. Egyik röntgendiffrakciós képük a DNS "B" formájáról (az 51-es fényképként ismert) a DNS szerkezeti azonosításának kritikus bizonyítékaként vált híressé. A fotót 100 órányi röntgensugárzás során szerezték be egy Franklin által maga finomított géppel. Személyisége Rosalind Franklin és a DNS c. könyvben briliáns tudósként és élénk, vidám, kalandvágyóként jellemzi Anne Sayre, Brenda Maddox pedig a DNS sötét hölgyének nevezi, zabolátlan, szenvedélyes, öntörvényű figuraként írja le, aki jóeszű volt, de kemény és hűvös. Gorombasága és hirtelensége mögött érzékenyég és félénkség rejtőzött. Halála 1956-ban Franklint súlyos betegséggel diagnosztizálták, petefészekdaganattal. A kezelések ellenére 1958 áprilisában, mindössze 37 évesen elhunyt. Rosalind Franklin egész életét a tudományoknak szentelte. Soha nem volt egyetlen kiteljesedett kapcsolata sem, így férj és gyermek nélkül halt meg. Éveket pazarolt el egy viszonzatlan szerelemre, aki a fent említett Jaques Mering személyében. Halála után Franklin vágyai között nem szerepelt a Nobel-díj. Az ő kutatási adatait a kutatói munkacsoport vezetője, Maurice Wilkins átjátszotta James Watson és Francis Crick tudósok számára. Ezekre építve kapták meg ők hárman a kémiai Nobel-díjat a DNS rejtély megfejtéséért. Források: • Brenda Maddox - The Dark Lady of DNA (HarperCollins e-books) • https://nlc.hu/ezvan/20141116/rosalind-franklin-elete/ • https://www.biography.com/scientist/rosalind-franklin • https://www.britannica.com/biography/Rosalind-Franklin • https://nokert.hu/k-07262016-1216/1504/560/rosalind-elsie-franklin-brit-kemikus-es-rontgen-krisztallografus-kettos
Stephanie Louise Kwolek amerikai feltalálónő, a kevlár anyag és a golyóálló mellények megalkotója. Lengyel bevándorló szülők gyermeke.Édesapja,John Kwolek természettudós volt,így a még gyerek Stephanie órákat töltött a természet felfedezésével. Édesanyja,Neille Kwolek varrónőként dolgozott.Stephanie egyaránt érdeklődött a divattervezés és a tudomány iránt, viszont édesanyja azt mondta neki, hogy túlságosan perfekcionista ahhoz, hogy a divatszakmában dolgozzon. Végül arra a döntésre jutott, hogy orvos lesz.1946-ban a főiskolán a kémia szakon kitűnő volt. Nem volt elég pénze az orvosi egyetemre, és mivel kitűnő volt kémiából, arra gondolt, hogy keres egy kémiával kapcsolatos ideiglenes állást, amivel megkeresheti a pénzt az egyetemre. A főiskolai diploma megszerzése után Hale Charch, a későbbi mentora felajánlott egy állást a DuPont cégnél. (Mivel az 1940-es években rengeteg ember vándorolt ki a tengeren túlra a II. világháború miatt, cégek sokkal nyitottabbak voltak a nők alkalmazására.) Kwolek 1964-ben jött rá arra, hogy egyre jobban kezdi érdekelni a munkája. Az orvosi egyetemmel kapcsolatos terveit feladta, és az ideiglenes állásból végleges lett. Az 1960-as években egy olyan kutatócsoport tagja lett, amely egy könnyű, de mégis erős, a gumibakancsoknál használt rostot talált fel, Munkája során nagyon meggyűlt a baja a polimerekkel, mivel nem azokat az eredményeket kapta, amelyekre számított. A tudósnő eredményei a hihetetlen merevségű polimerekből font szálhoz kapcsolódnak, amelyeket 1965-ben tesztelték először. Sokkal hatékonyabbnak bizonyult, mint a tűzálló acél. Az 70-es évek elején a Kevlar nevet kapta, és így vált ismertté, terjedt el. Stephanie Kwolek nem nagyon vett részt a Kevlar gyakorlatban lévő alkalmazásában. Egész karrierjét a DuPont cégnél töltötte, míg végül 1986-ban nyugdíjba vonult. Az általa kifejlesztett technológiát elsősorban a golyóálló mellények, függőhid- kábelek, védősisakok, fékbetétek, sílécek, kempingfelszerelések gyártásánál alkalmazzák.1980-ban megkapta a Vegyi úttörő díjat, majd a Kreatív Találkozás díját is; 1995-ben lett a negyedik nő, aki bekerült a Nemzeti Feltalálók Hírességek Csarnokába;1995-ben elnyerte a DuPont Társaság Lavoisier-érem kitűnő műszaki eredményeiért; 2003-ban felvették a Nemzeti Hírességek Országos Hallába. Forrás :Hargittai Magdolna: Nők a tudományban határok nélkül.Budapest, akadémiai Kiadó,2015.
Linda Buck 1947-ben született, ma is élő amerikai molekuláris biológus és neurobiológus. A Nobel - díjat 2004-ben kapta meg szaglóreceptorok és a szaglórendszer szerveződésének terén történt felfedezéseiért, közösen Richard Axellel. Buck a Washingtoni Egyetemen kezdte el tanulmányait, pszichológusnak készült, de felvett biológiai tárgyakat is, majd 1975-ben megkapta az oklevelét pszichológiából és mikrobiológiából. 1980-ban megszerezte a PhD fokozatot immunológiából, a Dallasi Texasi Egyetemen. Elszegődött Richard Axelhez, és 1988-ban elkezdte felkutatni a szaglóreceptorok génjeit. 1991-ben közösen publikálták eredményeiket, melyek szerint a DNS-ünkben több száz gén kódolja az orrunk szaglóérzékelési neuronjaiban található szagérzékelőket. Mindegyik receptor egy fehérje, amely megváltozik, amikor egy szaganyag hozzákapcsolódik a receptorhoz. Ez elektromos jelet küld az agyba. A különböző szagérzékelők közötti kis különbségek azt jelentik, hogy bizonyos szaganyagok jelet bocsátanak ki egy bizonyos receptorból. A szagok nagyszámú különböző anyagból állnak, és a receptorainktól érkező változó jeleket specifikus illatként értelmezzük. . Forrás :Hargittai Magdolna: Nők a tudományban határok nélkül.Budapest, akadémiai Kiadó,2015.
We'd love to hear from you. Please send questions or feedback to the below email addresses.
Before contacting us, you may wish to visit our FAQs page which has lots of useful info on Tiki-Toki.
We can be contacted by email at: hello@tiki-toki.com.
You can also follow us on twitter at twitter.com/tiki_toki.
If you are having any problems with Tiki-Toki, please contact us as at: help@tiki-toki.com
Close