Dunaújváros múltjának felidézése, újságcikkek, visszaemlékezések, feljegyzések, videók és helytörténeti könyvek segítségével. Jó szórakozást!
A nagy érdekességű hadgyakorlatokat maga Ferencz Ferdinánd főherczeg trónörökös vezette, a ki az éjszaki fél egyik hadihajójával, a "Lajthával" érkezett a harcz kitörésekor Duna-Pentele alá. A támadás megkezdésére az éjszaki fél nagy óvatossággal küldte alá hajóhadát, a "Maros" és "Lajtha" monitorokat egy torpedó-csónak kíséretében Duna-Pentele irányában. A déli fél hajóhada, mely a "Körös" és "Szamos" monitorokból és egy czirkáló-hajóból állott, a duna-pentelei sziget alatt várta lesben az éjszaki fél hajóhadát akképpen, hogy a Dunának e helyen mintegy hétszáz méternyi széles kanyarulatánál teljes oldalszélességében vehesse tűz alá az ellenfél monitorjait.
Ezerkilencszázhatban, a Műcsarnok első termében, feltűnő helyen, ahová rendszerint a tárlat legjelentősebb dolgait helyezik, egy kép volt kiállítva, címe: "Piéta". Nagyon sokszor hallott cím, a téma is olyan, amivel lépten-nyomon találkozni múzeumokban. Mégis a kép nem juttatta a néző eszébe a múzeumok festőit, az ismert, híres, sokszor reprodukált és utánzóit Pietákat. A kép festője Pentelei Molnár János. Oly név, amit először hallottak ekkor a tárlat látogatói. Előbb is kiállított, 1904-ben egy vadász csendéletet, de ezt csak kevesen vehették észre, csendben megvonult sok más száz kép közt. A "Piéta" azonban feltűnést keltett, valójában még egészen ismeretlen új nevet dobott a felszínre. Magára terelte figyelmét a kritikának, műértőknek és a kormánynak.
A dunapentelei Kékszakáll regényes szerelmeiről, feleségeiről, válásairól, verekedéseiről, csalásairól, sikkasztásairól és fosztogatásairól szól az az egyesített feljelentés, amelyet 128.631/1924. szám alatt adott be néhány nappal ezelőtt a rendőrségen négy törvényesen elvált és két törvényes feleség nevében Chobora Emil villanyszerelő ellen dr. Bányász Vilmos ügyvéd.
A Politikai Bizottság a dunapentelei telepítést jóváhagyta, és december 28-án már a Minisztertanács is így határozott. E határozat lett a magyar vaskohászat történetében legjelentősebb döntése, azzal, hogy végleges helyet adott a Duna menti vasműnek.
De még mindig nem tudtuk, hogy mi készül. Február elején egyik évfolyamtársamat fedeztem fel, térdig érő hóval küszködve a vasútállomástól befelé vezető úton. Rövid idő múlva fél rőfnyi füstölt kolbász és egy kancsó forralt bor mellett, természetesen hétpecsétes titok alatt elárulta: a mohácsi kombinát nem épül fel. Túlságosan közel van a határ. A kombinátot Dunapentele mellé tervezik. Ő tudja, mert újév óta tervezőintézetben dolgozik, feladata a telepítés előkészítése.
1950. május 2-a örökre nevezetes dátum marad a Duna partján. Hajnalban néhány kubikos, kőműves, ács elindult a 6-os úton, majd földbe merítették ásóikat, csákányaikat a honfoglalók. Talán maguk sem gondolták, hogy munkájuk eredményeként, néhány év múlva átrajzolják a térképet, és szerte a világon bejegyzik a kartográfusok, hogy a Duna 1582. folyamkilométerénél új város, új gyáróriás született.
Az első kezdetleges DISZ alapszervezet csak három hónappal később, az itt dolgozó kommunista kőművesek által létrehozott MDP szervezetek után, azok segítségével alakult meg. Történt ez 1950 augusztus 4-én, a Dunamenti Mélyépítő Vállalat radari barakkjában. Nem sokkal később még két DISZ alapszervezet alakult; az egyik az úgynevezett 6-os és 7-es kocka helyén levő felvonulási épületben (a mai Ady Endre utcában), a Magasépítő Vállalatnál, a másik a mai fűtőház helyén lévő felvonulási épületben, a Vasútépítő Vállalatnál. Az 1950-ben létrejött első DISZ alapszervezetek kezdetleges voltát bizonyítja, hogy nem volt választott vezetőségük, nem volt programjuk, nem volt irányító szervük. Megalakulásukkor természetesen még DISZ-bizottság sem volt; a DISZ Központi Vezetősége csupán néhány szervezőt küldött Pentelére az ősz folyamán.
- Ez Pentele - szögezte le végül. - A pokol. - A pokol - mondta Sirovica. - A pokol - mondta a fiatalasszony. A revizor, aki éppen egy hosszú százalékszámításba volt elmerülve, nem szólt, csak csontos kezével intett: A pokol. Viszont a katonasipkás fiatalember most is elégedetlenül mormogott: "Nono", levette a sipkáját, megnézte, és visszaállította a feje tetejére. A kocsiban kigyulladtak a lámpák. Bónis Antal jókedve elszállt. Kezdte elveszteni a nyugalmát, ideges kimerültség vett rajta erőt. Nem így képzelte az ő első találkozását a pentelei építőkkel, a "hősökkel", ahogy Siklósi mondta. Az igazat megvallva, sehogy sem képzelte el ezt a találkozást, mert nem is gondolt rá idáig, csak most, érezve a hangulati feszültséget, kezdett nyugtalankodni. Hát hol az a lelkesedés, az a lendület, amiről az újságok írnak? Hol az a nagy tűz, mely - állítólag - nagy hévvel lobog mindazokban, akik várost építenek a pusztaságban, illetve kukoricaföldeken?
Dunaújvárosba úgy kerültem, hogy 1950-ben Győrben, Győr városi első titkár voltam. Egy szép napon hivattak Pestre, a káderbizottság elé, ahol elég sok ember ment be előttem a bizottság elé. Végül én is bekeveredtem, és ott kérdezték, hogy mi lenne a véleményem arról, ha elkerülnék Dunapentelére pártbizottsági titkárnak, ahol egy nagy építkezés lesz. Én persze nagy örömmel, szívesen vállaltam: a párt alkalmasnak tartott arra, hogy ilyen feladattal bíz meg, akkor az érthetően nagy örömömre szolgált. Ilyen alapon kerültem le 1950. november 23-án. Addig azt sem tudtam, hogy ilyen van Magyarországon. Otthon meg kellett keresni a térképen, a családdal együtt.
Felérsz a völgyből a fennsíkra, eléd tárul az épülő város. Letérsz az országútról, a város elsőnek elkészült betonútján indulsz a Duna irányába. Aztán balra fordulsz, a szocialista város első utcáján. Az utca baloldalán már kész kockaházak állnak, a legtöbb lakásban már néhány napja tiszta, friss víz folyik a vízvezetékből. Jobboldalon a két "bivaly"-épület áll - nemsokára tető alá kerül mindkettő. Ahogy felnézel, az újfajta zsinórozáson, a munka minőségén is láthatod: az utolsó emeletet itt már a szovjet sztahanovistáktól tanult módszerrel emelték. Az utca közepén szépen elegyengetve, sárgás-piros kövek hevernek, néhány nap múlva már betonozni fogják az utat. Az utca végén hatalmas földhányások kerülnek eléd, két transzportőr zsiráfnyaka mered a magasba. Kilépsz két földhányás közül, s egy dombon a földbe szúrva, meglátod a zászlót. Három szögletű, vörös selyemzászló. A DISZ Központi Vezetősége küldte a Dunai Vasmű építkezése legjobb ifjúsági brigádja számára. Ebből is megtudhatod: itt dolgozik a "Partizán" brigád, Matola József brigádja.
Kérded kedves, tegnap este mért nem jöttem én; - ujjászületni jártam lent Dunapentelén. Mint lány teste, kit meglesett vágyódó kamasz, feltárultak előttem a meztelen falak.
„A Sztálin Vasműhöz tartozó Sztálinváros ne egyszerű lakótelep, hanem új típusú szocialista város legyen, tükrözze vissza az épülő szocializmus diadalmas erőfeszítéseit, biztosítsa az emberi igények kiegyensúlyozott kielégítését, épületei életörömet sugározzanak és minden egy egységes gondolat: a célszerűség és az emberről való gondoskodás sztálini gondolata hasson át.”
Szécsi Margit: Az ifjú város Rózsa András: Hidrogénkor Kalász Márton: Rendet!
Az Építésügyi Minisztérium megbízottai és az érintett vállalatok küldöttei az államtitkár vezetésével bejárták a pentelei fennsíkot. majd meghatározzák a felvonulás ütemét és az építkezés kezdő lépéseit. A döntés szerint első lépésként 1000 fő részére tíz, egyenként 100 férőhelyes lakóbarakkot állítanak fel, amelyhez a csővázat és az építőanyagot az Építésügyi Minisztérium bocsátja rendelkezésre. Ugyancsak az építésügyieknek kell gondoskodniuk ágyról, ágyneműről, mosdófelszerelésről. A téli fűtéshez a kályhákat a Nehézipari Beruházási Vállalat biztosítja.
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy tanuja lehettem egy utca születésének és növekedésének. Már térbeli és egyéniségbeli növekedésre gondolok. Éppen négy esztendeje, hogy ez az utca megszületett, egy új város első utcájaként és nevét születésnapjától kapta: Május 1-utca. Embrió-korában a "négyes-utca" nevet viselte, mivel a tervrajzokon így jelölték. Még előbb pedig - pontosan öt évvel ezelőtt - búzatáblákat ringatott; földje, melyet most kő és aszfalt borít, táplálékot adott. Itt terült el egy darab földje boldogult Pattantyús Sándor bácsinak, nyugodjon. Öt évvel ezelőtt aztán, éppen májusban, hozzáláttak felmérni a földet és kimérni a "négyes utca" helyét. No most, kedves hallgatóim adjuk át a mikrofont Horváth József elvtársnak, a táncegyüttes népszerű Horváth Jóskájának, aki jelenleg a Bartók Béla-kultúrház művészeti előadója, de akkoriban még kis rácalmási cigánygyerek, afféle suttyó volt és... Node beszéljen ő.
Város nem úgy készül, hogy felépítenek egy házat, azután melléje egy másodikat, majd egy harmadikat. Így csak laikus kezdene várost építeni. Város egyszerre épül. Egyidejűleg kezdik meg egész utcasorok építését, egyszerre emelkednek a falak mindenfelé. Az embernek az az érzése, hogy végülis félóra alatt lesz kész a város teljesen; - mondjuk - három órakor 15.000 ember még kilincseket fog szidolozni, félnégykor készen lesz a város: be lehet rajzolni a térképekre a régi Dunapentele mellé és be lehet írni a lexikonokba. Aki a város "Dunai Vasmű" feliratú íves kapuját átlépi, valójában a jövőbe lép. Roppant izgalmas érzés, éppoly izgalmas, mint a látvány, amelyet nyüzsgő munkáshadaival, csodálatos gépeivel és máris pezsgő életével az épülő Pentele nyújt.
1951 nyarán megnyílt az első diáktábor, valahol a mai kórház tájékán. Elsőnek a budapesti Kossuth Zsuzsa Gimnázium tanulói érkeztek, őket három éven át vagy harmincezer diák követte. Indulójukra még sokan emlékeznek: "Pentelénk, Pentelénk / Dicsõ híred hozzánk elért / Híre szájról szájra jár, / Hozzád készülünk mi már / Te lész erős várunk, Pentelénk ..."
Még egy éve sincs, hogy megérkeztek az első hírek: valahol a Duna partján, egy kis falu mellett hatalmas építkezés kezdődött, ott születik ötéves tervünk csillaga, a Dunai Vasmű. Egy év sem telt el azóta. S ma - Dunapentele már város lett. Nem papíron, nem szavakban, hanem a valóságban. Mozog, dolgozik, tele vidámsággal él már a szocialista város.
Ha új lakó érkezett a barakkba, ketten-hárman is félrehúzták s azt suttogták a fülébe: Zámbóné már elmondta Lajost? Mert Zámbóné azzal kezdte, hogy töviről hegyire elpanaszolta az újonnan jötteknek: ülhetne ő most otthon saját főbérleti lakásában a Zsiliputcán, hanem az a gazember Lajos... De őmiatta jött el hazulról, hogy ne is lássa! Hogy tűnjön el a szeme elől! Ezt érdemli ő meg tízesztendei házasság után, hogy összebújjon azzal a leánnyal...
A helyi újság szerint "reggel négykor még egy csapat ifjú munkás rótta az utcákat, gyönyörködtek a házakban és vidáman énekeltek. Más napokon mindenki azt hinné: részegek kurjongatnak az utcán, s hazazavarták volna őket. Ezen az estén senki sem csodálkozott rajtuk. Az áradó lelkesedés mindenkit magával kapott, senki sem rótta meg az ifjakat, mert ébren várták az amúgy is korán kelő, és a dolgozókat zenével ébresztő muzsikusokat...."
Szabó Balázs néhány éve mini kulturális forradalmat hirdetett a facebook-on. Ennek keretein belül arra hívta fel irodalomkedvelő ismerőseit, hogy osszák meg kedvenc magyar versüket. A kezdeményezéshez oldalunk is csatlakozik, a magunk egyszerű módján, és témakörében a következő két verset ajánljuk az olvasóinknak.
1951-ben, nem sokkal azután, hogy a városunkat Sztálinvárosra keresztelték, újabb fontos középület átadásának időpontja közeledett, de ez szinte már megszokott volt a városunk építésének első éveiben. Szrogh György által szocreál stílusban tervezett modern moziépületet építését Sztálin 72. születésnapjának tiszteletére indított munkaverseny keretében indították el, átadását az év végére tervezték. Hogy mennyire nem volt egyszerű a feladat, arról korabeli újságcikkek számolnak be. Az átadás pontos dátuma: 1951 december 20.
A soffőr gyermekkorában autóversenyző akart lenni és álmában egyszer látta is magát, megszámlálhatatlan lóerejű versenykocsin. Diadalmasan búgott fel a motor, mikor rákapcsolt a 240 kilométeres sebessége, halomra döntögette a rekordokat, de azután felébredt és később teherkocsin lett soffőr. Egyébként ő szállította a pentelei dolgozókat Baracsra, de lehet, hogy Földvárra, ámbár az is lehet, hogy Rácalmásra. De erre már nem emlékszem pontosan. A teherkocsin ponyva volt, a ponyva alatt fapadok és volt egy feljáró hágcsó is, a kapcsolótáblán pedig volt egy sebességmutató óra. Mindez azért volt - ezt persze csak a gyengébbek kedvéért közlöm - hogy az utas felmenjen a hágcsón, leüljön a padra és a ponyva védje, ha viszontagságos az időjárás. A sebességmutató pedig azért volt, hogy figyelmeztesse a soffőrt arra: lassan hajts és a közmondás szerint is tovább élnek utasaid. Nem így azonban Kricsmarekovics...
A díszes kiállítású Sztálinváros című könyv, amely a népművelési minisztérium kiadásában jelent meg, ötéves tervünk legnagyobb büszkeségének, első szocialista városunknak keletkezését örökíti meg szóban és képekben. Sztálinváros története egy fejezet népünk új történetéből. Aki igaz, hű krónikása akar lenni ennek a városnak, az nem elégedhet meg azzal, hogy felsorolja az építés tényeit - bármilyen nagyszerűek, bármilyen lenyűgözőek is azok. Sztálinváros történetével emberék ezreinek a sorsa fonódik össze. Sztálinváros emberek ezreinek a felemelkedését, boldogulását jelenti, akik hányatott, sokszor szenvedésteli élet után révbe értek ebben a városban. Itt ismerték meg a szabad alkotómunka örömét, az öntudat boldogító erejét, a hazának olyan új értelmét, amely drágább, többet jelent, mint bármi mása földön. Sztálinváros története nemcsak a szocialista építésnek, nemcsak a technika fejlődésének a hőskölteménye, hanem - Makarenko szavaival élve - pedagógiai hősköltemény is.
Tudatos, pártos állásfoglalás jellemzi Benjámin költészetét. A szocialista realizmus nem csak témaválasztás kérdése, - ez igaz. De azért látni kell, hogy elsősorban mégiscsak azon múlik a dolog: mennyire tudja a költő, az író népe életének legdöntőbb kérdéseit a művészet eszközeivel felvetni és megoldani. Ebből a szempontból igen tanulságos Benjámin új kötete. Már a témák puszta felsorolása is megmutatja, hogy a költőt szenvedélyesen izgatják építésünk, harcaink problémái, ezek ihletik, ezek serkentik az írásra.
Városunk építéséről nem csak az újságok, híradók számoltak be, de ifjúsági könyvekben is helyet kapott az első ötéves tervünk legnagyobb beruházásáról, Sztálinvárosról szóló tudósítás. Az építkezésre küldött tudósítóknak, íróknak, költőknek feladatuk volt - felsőbb utasításra - hogy felmutassák az országnak a szocialista városépítés, acéltermelés nagy, hősi példáját. 1952-ben megjelent ifjúsági könyvben, a Kerek egy esztendő-ben a következő beszámolót olvashatjuk a gigantikus beruházásról. Dióhéjban az első két év.
Nem a futballcsapat volt az egyetlen, amit hirtelen verbuváltak Sztálinvárosba. A főváros tehetséges labdarúgói költöztek az építkezésre, és bár a másodosztályban kezdett a csapat, egyetlen szezon elég volt, hogy NB I-es legyen a Sztálin Vasmű Építők SC.
Bizony nem szégyen, de 1952-ben a következő rendeletre is szükség volt: "A hét első két munkanapján a Szűrőállomás éjjel 24 óráig ügyeletet tart. Ez idő alatt a tisztaságfelelősök a telep minden tömegszállását átvizsgálják, hogy az otthonukból visszatérőket megakadályozzák a féregbehurcolásban. Egyébként az eddig kéthetenként végzett porzást ezentúl hetenként kell elvégezni, mégpedig úgy, hogy a DDT-por a dolgozó testével közvetlenül érintkező ruhákba jusson."
Szerdán este ünnepélyes keretek között Ratkó Anna elvtársnő, egészségügyi miniszter jelenlétében felavatták a sztálinvárosi rendelőintézetet. A nagy eseményre összegyűltek a sztálinvárosi egészségügyi dolgozók, valamint az építkezés dolgozói. Tárnok Béla sztahanovista építésvezető az építkezés nevében átadta a rendelő intézetet az Egészségügyi Minisztériumnak, utána Ratkó Anna elvtársnő szólt az ünneplőkhöz. Az ötéves terv beruházásairól elmondotta, hogy Sztálinváros nagyságában, fontosságában és jelentősségében első helyen áll az országban. Majd a Népköztársaság kormánya nevében átadta a rendelőintézetet a sztálinvárosi tanácsnak melyet Berecz Bertalan, a tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke vett át. Utána Hidasi elvtárs, a Kohó és Gépipari miniszter nevében kiosztotta a Sztálin Vasmű Emlékérmeket. A vendégek megtekintették az új rendelőintézetet.
Vági Andor bácsit még a Színházi Élet szerkesztőségéből ismertem, ahová egykori angoltanárom, Géresi tanár úr protezsált. Kis, füstös helyiség volt a szerkesztőség. Hárman voltak a félhományos szobában. Egy elegáns, őszülő férfi unottan nézegette a hiányos öltözetű hölgyekről készített rajzokat és fotókat. A középső asztal mellett kis kopasz emberke rótta a sorokat, és csúsztatta odébb egy szemüveges, festett hajú, erősen kozmetikázott, kiszámíthatatlan korú gépírónőnek. Lívia, - így hívták - egy pillantást vetett rám és Andor bácsira, aki csak ennyit mondott: - Hoztam egy embert, de már megyek is. Vár a Sára. Kacsintott, és elviharzott. Tébláboltam a szobában. Leülni hiába is próbáltam volna. Csak három szék volt, és mindegyiken ültek.
Úgy tűnik, mintha volna egy kifejezetten újságcikk-része, a 15–20. versszak között, amely valószínűleg Dunapenteléről, azaz Sztálinváros/Dunaújvárosról szól: „tájadnak más-képű az álma / beton szögell, acél feszül / a város férfimorajának / partján a mező lánykateste / pőre halmai koncul esve / az erőszakos technikának / Dunába rondít a sirály / a fecskék a tornácra fosnak / dzsiggel egy hettita király / képe alatt Kossuth Lajosnak.”
A nagy Sztálin nevét viselő város választásra készül. Négy esztendeje, amikor a magvar dolgozók országszerte a szavazóurnák elé járultak, a dunapentelei fennsík homokja felett még szabadon keringett tavaszi szél. A párt, a kormány akkor ígéretet tett: új várost, hatalmas vasművet épít a Duna mentén. A magyar nép ötmilliónyi szavazatával jóváhagyta a tervet. S ma áll a város: hatvan hatalmas lakóház, két iskola, négy óvoda, két bölcsőde, orvosi rendelőintézet, 800 személyes filmszínház, sporttelep, posta, kenyérgyár, mosoda, négy üzemi konyha, három étterem, üzletház... - város áll e pusztaság helyén.
Sztálinvárosban még sohasem volt országgyűlési választás. Négy évvel ezelőtt meg maga a város sem létezett. Hirtelen keletkezett, még a pacsirták sem értek rá elszokni innen, most is ott trilláznak a magasban, az emberkéz formálta ú| táj: a város felett. S ma Sztálinváros is országgyűlési képviselőket választ.
Fotoriporter lencséjére, tudósításba nem fér a kép, hogyan szavazott Sztálinváros, köszönve növő, szép életét. Megtelt szívem, mint megfigyeltem szavát, első szavazatát, s ahogy győzöm, tudósításként így adom én ezt most tovább.
Ötvenháromban leszereltem, tanakodtam magamban, hogy hova is menjek. Még nőtlen voltam. A bátyám azt mondta: gyere ide te is, majd találsz munkát. Egy novemberi napon hajóra ültem, és jegyet váltottam Sztálinvárosba. Ahogy kikötöttünk, már messziről hallatszott a rádiók hangja. Tele volt a Vasmű út mikrofonnal, mindig mondták, hogy mi épül, hova keresnek embereket, merre kell menni. Volt egy kis bőröndöm, abba a nővérem beletette a borotválkozókészletet, emezt, amazt. Mentem a bátyámékhoz. Este volt, a villanyok már égtek. Olyan volt, mint egy nagy karácsonyfa...
1953. november 24-e, kedd. 2 óra 7 perc. Begyújtanak a kazánba. Hosszú vasrúd végén olajos rongy; gyufa sercen, a rongy lángra lobban. Egy oldalnyíláson bedugják a kazánba; hideg szél süvít odabent, a láthatatlan olajköd sárga lángra lobban. Ég a tűz a kazánban. Eddig azt hittem, hogy az ember választja a hivatását. Most megtanultam, hogy egy hivatás is megválasztja a maga embereit. Vannak türelmes természetű anyagok: a fa meg a tégla, a fonál meg a papíros eltűri, hogy avatott kezek mellett kevésbé ügyesek is hozzájuk nyúljanak. De van olyan mesterség is, mely gondosan rostál; van anyag, mely türelmetlenebb és igényesebb a többinél. Pilótának, tengerésznek nem válik be bárki; a tenger és a levegő megnézi, kit fogad be, kit nem. Az elektromosság - turbinák, generátorok, nagy feszültségű vezetékek és mindaz, amit úgy nevezhetnénk, hogy a "nagy feszültség szolgálata" - csak rátermett embert tűr meg maga körül.
Sztálinvárosban az 1953-as év utolsó napján újból magasba szökkent a győzelmi lobogó, s ezúttal az új kerületi kultúrház homlokzatát díszítette, mely már messziről hirdette a város dolgozóinak újabb diadalát.
1951 tavaszán még csak egy rövid hír a Szabad Nép újságban, 1953-ra pedig végre valósággá vált, az év utolsó napján, december 31-én felavatták a Bartók Béla Kultúrházat.
1954. január 14-én adták át a tehermentesítő Mezőfalva - Rétszilas vonalat, hogy az új vasműhöz a Komlóról érkező szenet ne kelljen kerülőúton, Pusztaszabolcson keresztül szállítani.
Március 8-án ünnepli a békére vágyó és szabadságszerető emberiség a nők nemzetközi napját. Miért ez az ünneplés? Mi indokolja, hogy az emberiség egyik feléről egy napon külön megemlékezzünk? A nőknek igen nagy a jelentőségük az emberi történetemben. Az ő sorsuk szinte a földrengésjelző szeizmográfhoz hasonló. Valóságos jelkép. Ahol megbecsülik a nőket, ahol többé-kevésbbé szabadok, ott az egész társadalom haladottabb és szerencsésebb, ahol elnyomják, ahol rabságban tartják, ott az egész társadalom szolgaság és elnyomás alatt nyűg. Az őskorban nem volt társadalmi különbség férfi és nő között. Sőt: majdnem minden népnek volt egy matriarchális korszaka, melyben a társadalom vezetése az anyák, a nők kezében volt. S nem véletlen, hogy ezek matriarchátusok megelőzték az osztálytársadalmakat, nem véletlen, hogy a népek legendáiban, ősi regéiben, melyek ezekre a korszakokra emlékeztetnek, a matriarchális társadalom igazságos társadalomként dereng és a nagy nőalakok, akár istennők, akár mint rege-hősök az igazság bajnokaként tűnnek fel.
Az ötvenes évek során született és köztérre kerülő, így az épülő "szocialista város" vonásait felvázoló képzőművészeti alkotások a hivatalos ideológiát képviselték. "A korszakot ugyanis - írta K. Kovalovszky Márta az 1982-ben, a székesfehérvári Csók István Képtárban rendezett Ötvenes évek című kiállítás kapcsán -sokkal inkább jellemezte annak politikája..., mint azok a műalkotások, amelyek benne születtek, hiszen ezek háttérben voltak... És e (művészet)politika a művészet valódi értékeire, valódi történetére és belső fejlődésére csak alig lehetett hatással..., másfelől megtermelte saját <>, azokat a műveket, amelyek mindenütt láthatóak voltak."
Nohiszen, még magam sem tudtam, mikor először megpillantottam a sártengerből kimagasló öt téglavörös kockát, 1950 novemberében! Mert akkor már állt az öt kockaház, a Pattantyús Sándor földje, meg a Horváth Jóska leleményessége helyén. Haj, be megilletődve néztem! Milyen nagy, milyen impozáns volt akkor ez az öt szerény kis kockaház a semmiben! Mint öt erőd. Mint öt őrtálló óriás a pusztaságban. A középsőnél: a homlokán neonfényes vörös csillag. Esténként messzire világított; akkor az volt az érzésünk, hogy ennél magasabb világítótorony nincs is a világon.
Az április 30-án nyíló, háromnapos Sztálinvárosi májusi vásárra a Dohányjövedék egymillió "Sztálinváros" cigarettát készített. Az új, alkalmi cigaretta, amelyet igen ízlésesen csomagoltak, megérkezett Sztálinvárosba. Dohányosok megállapítása szerint az új cigaretta egészen jóminőségű és így bizonyára gyorsan elfogy a gyártott mennyiség. Többszáz pár díszes szegedi papucs és különleges sztálinvárosi ajándéktárgyak is érkeztek a vásárra, amelyet szombaton délelőtt nyit meg ünnepélyes keretek között Bognár József belkereskedelmi miniszter.
1956 februárjában felkérésre váltotta fel az ercsi cukorgyári életet és munkakört az akkor még Sztálinvárosi Tanácsnak hívott köztisztviselői szerepkörre. Munka mellett folyamatosan képezte magát, és így szerzett jogi diplomát és doktorátust a Pécsi Állam- és Jogtudományi Egyetemen. Megalapította, majd vezette a Fejér Megyei Levéltár Dunaújvárosi Levéltárát. A Dunaújvárosi járás és Fejér megyeszerte elismert és közismert személyiség, sokat tett a '60-as és a '70-es években Ercsi és a környező települések: Beloiannisz, Besnyő, Nagykarácsony, Rácalmás és Dunapentele történetének áttekintésében, annak megírásában, az utókor történelmi tájékoztatásában.
Október 23-án, városunkban is kitört az ellenforradalom. A kormány nevében kiadott utasításnak megfelelően kiraktuk a középületekre a nemzeti lobogókat. A következő nap delegáció utazott Pestre, amelynek tagjai a Bartók Béla Kultúrház előtti gyűlésen még aznap beszámoltak a látottakról. A kezdetben viszonylag mérsékelten beszélő szónokokat deklasszált elemek, volt csendőrök, horthysta és SS-katonatisztek, egykori Hunyadi páncélosok váltották fel. Ezek közül többen munkásruhát öltöttek már, szakmát tanultak és, mint a Vasmű dolgozói mutatkoztak be, most pedig nem egy dicsekedni kezdett azzal, hogy csendőr vagy éppen jutasi őrmester volt. Leverték mindenütt a vörös csillagokat. Ugyanúgy, mint Budapesten, itt is pontokba foglalt követeléseket szerkesztettek. Majd a harmadik napon egyesek azok közül, akik előző nap Budapesten jártak, a Bartók Béla Kultúrház előtt, amely közvetlenül a tanácsháza mellett volt, már fegyveres harcra biztattak. Este innen indult egy csoport fegyverért a laktanyához. A laktanya elleni rohamban hárman meghaltak, húszan megsebesültek. Ezután az ellenforradalmi banda ledöntötte az óvárosi szovjet katonai tömegsírra emelt emlékművet, miközben több csoport elindult, hogy a környező községek emlékműveit is ledöntsék.
1956. október 24-ét írtunk, Sztálinvárosban (ma Dunaújváros). Feleségem egy építkezési vállalat irodájában statisztikusként dolgozott, én a Vasmű központi laboratóriumának műszerüzemében. Ahogy beérkeztem a munkahelyre, a munkatársak azonnal körülfogtak: - Na, mit szólsz a tegnapi eseményekhez? - szegezték nekem a kérdést, majd további kérdések özönével halmoztak el. Hirtelen nem tudtam mit válaszolni. Fogalmam sem volt, mihez és miért kell hozzászólni. Kollégáim tudták, hogy jó néhány évet töltöttem el Rákosi Mátyás "értékmegőrző" helyein. ("Legfőbb érték az ember" - hangoztatták a kommunisták - talán ezért őrizgettek bennünket a börtönökben és munkatáborokban?) Azt is tudták, hogy van egy törpeszuper rövidhullámú rádiónk, és hogy rendszeresen hallgatjuk a külföldi adásokat: a Szabad Európát, az Amerika Hangját, a BBC-t és másokat. Minden reggel a munkakezdés előtt tájékoztattam őket a külföldi rádiókban elhangzottakról, ám az említett okok miatt, előző este és aznap reggel be sem kapcsoltuk a rádiót. Ezért válaszolni sem tudtam a kérdéseikre. Miután látták, hogy valóban nem tudom mi történt, egymás szavába vágva sorolták: Pesten kitört a forradalom, tüntetések voltak, a Rádiónál belelőttek a tömegbe... Egész nap az előző napi eseményeket tárgyaltuk, hoztuk-vittük egymásnak a napi híreket. A munka bizony vontatottan ment.
A budapesti forradalmi események híre futótűzként terjedt Fejér megyében. Október 23-án a délutáni órákban feszült hangulat uralkodott Sztálinvárosban. Másnap, október 24-én a kora esti órákban népgyűlést hirdettek, ahol az alkalmi szónokok mind határozottabban hangoztatták, hogy szervezetten, a néphadsereg Sztálinvárosban állomásozó alakulatával, felfegyverkezve induljanak a fővárosban harcoló szabadságharcosok megsegítésére. Háttérbe szorult az MDP városi bizottsága és a városi tanács apparátusa is. Nem a párt, nem a tanácsi vezetők voltak az utca urai, hanem a nép!
Az 1956/57-es tanév nyolc nappali, négy esti és három levelező osztállyal indul. Ősszel elkészül a házirend az iskolában és a diákotthonban. A kialakult fegyelem azonban október 25-től meglazul. A forradalmi események a technikum életében, a tantestületben és a tanulók körében is zavart okoznak. S bár az esti és levelező tagozaton már november 25-én, a nappali tagozaton december 28-án folytatódik a tanítás - a kiesett tanítási időszak miatt téli szünet nem volt -, január 2-án újabb belső rendzavarás miatt négy osztályban a tanítást ideiglenesen, körülbelül tíz napig meg kell szüntetni. A rend azonban az iskolavezetés erélyes intézkedései után hamarosan helyreáll, s a tanítási órák most már zavartalanul folynak a tanév befejezéséig.
Október 25-én hajnalban a kenyérgyár kapujánál öt honvéd jelentkezett azzal, hogy "kenyeret viszünk a budapesti szabadságharcosoknak". Az alkalmi gh-sokat a laktanyai helyőrség letartóztatta. Ezen a délelőttön volt már valami a levegőben. Vasmű-szerte gyűléseket tartottak, és mindenféle bizottságokat választottak. A megválasztott bizottságok képviselői bejelentették, hogy késő délutánra gyűlést hívnak össze a Bartók Béla Művelődésház előtti téren. Erről a szándékukról a rendőrséget is értesítették, ahonnan rendfenntartókat is kértek. Délután a pártszervezetek által delegált kommunisták összegyűltek a pártbizottságon, de végül is nem kaptak fegyvert. Csak biztatást, hogy az esti gyűlésen - ha szükség lesz rá - kiabáljanak ellenjelszavakat.
Ma reggel nagy örömmel hallottuk a 36 m-es rövidhullámon jelentkező szabad Dunapentelei Adót. Bízunk benne, hogy tárgyilagos és igaz tájékoztatásával nagyban hozzá fog járulni a Dunapentelei Nemzeti Bizottság munkájának sikeréhez. Ezen keresztül a város védelméhez.
We'd love to hear from you. Please send questions or feedback to the below email addresses.
Before contacting us, you may wish to visit our FAQs page which has lots of useful info on Tiki-Toki.
We can be contacted by email at: hello@tiki-toki.com.
You can also follow us on twitter at twitter.com/tiki_toki.
If you are having any problems with Tiki-Toki, please contact us as at: help@tiki-toki.com
Close